Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

Motiváció


A „Nem vagyok mesterszakács” nem pusztán receptek és ételleírások gyűjteménye, hanem kedvcsináló, tippadó és szervezési útmutató is egyben, kezdő, gyakorló és gyakorlott hétköznapi, de elfoglalt háziasszony társaim számára.


35 éve kerültem közvetlen kapcsolatba a konyhával kisgyermekként, amikor egyszer hétvégén korábban keltem a családnál és megcsináltam a szeretteimnek az első rántottát, melybe minden a kezem ügyébe kerülő fűszert is beletettem. A családom jóízűen meg is ette, és ezzel az igyekezetemet többre értékelték, mint a „mesterművet”, mely további ambíciókat ébresztett bennem ezen a területen.

Idővel a lelkesedés mellett arra is rájöttem, illetve megtapasztaltam, hogy a letisztult ízek és a kreativitás a „kevesebb gyakran több” harmóniáját teremti meg mind az ételek elkészítése mind elfogyasztása tekintetében.

Nagyszerű szakácsnők voltak körülöttem, egyik nagymamám a hagyományos magyar konyha, a másik nagymamám a franciás ételkészítés, édesanyám pedig a modern, dolgozó nő kreatív, de időtakarékos konyhaművészetével alakította szemléletemet és a gasztronómiához való hozzáállásomat.

Szerencsés gyermekkoromnak köszönhetően már a 70-es 80-as években is elég sokat utaztam mind a környező mind a nyugat-európai országokba. Később, hivatásomnak köszönhetően pedig beutazhattam a fél világot, ezáltal pedig több rétűen is kapcsolatba kerültem a világ tradicionális konyháinak mesterműveivel, de konyhai szemeteivel is. A szakmai utazásokról és privát nyaralásokról hazatérve időről időre elkészítettem a külföldön megtapasztalt kedvenceket és igyekeztem beilleszteni ezeket a család étrendjébe vagy a baráti összejövetelek menüjébe.

Ugyanakkor számomra a tradicionális magyar konyha minden felett áll, melynek folyamatos korszerűsítése a saját konyhámban éppúgy feladatom és éppolyan kihívás, mint a hivatásos szakácsoknak és szakembereknek a magyar gasztronómia és vendéglátás különböző szakterületein.

Kétgyermekes családanyaként és elfoglalt üzletasszonyként sem jelentett soha ez számomra erőt meghaladó kihívást, hiszen a hozzáállás, az okos, jó szervezés segített megtartani a tervezés, az előkészületek, a bevásárlás, az elkészítés, a tálalás, azaz a projekt megvalósításának folyamatában szerzett örömömet.

Alapvető koncepcióm, hogy nem szükséges mesterszakácsnak lennünk ahhoz, hogy családunkat és barátainkat finom és változatos ételekkel kápráztassuk el, amit egy átlagos konyhában néhány praktikus felszereléssel, pozitív hozzáállással és jó szervezéssel érhetünk el.

Ne felejtsük el, hogy egy professzionális konyhában más eszközök, más alapanyagok és más apparátus áll rendelkezésre a mesterszakácsok csodálatos műveinek életre keltéséhez.

Ha erre vágyunk, menjünk el egy kitűnő étterembe és élvezzük, hogy ott minket kényeztetnek.

Olyan inspirációkat és recepteket gyűjtöttem csokorba az oldalon, melyekre a legszívesebben gondolok, és a legszívesebben készítek el. Ezek között vannak teljesen saját receptjeim, szakácskönyvtáramból, kedvenc mesterszakácsaimtól, barátaimtól átvett receptek, melyekbe szinte mindig beleviszek saját magamból többet vagy kevesebbet.

Az ételekről az amatőr ételfotókat saját magam készítem minden különösebb beállítás nélkül, hogy azok a valóságot tükrözzék.






Related Posts with Thumbnails