Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2014. április 1., kedd

Vajas-citromos sügér java kapribogyóval, koktélparadicsommal, medvehagyma-bazsalikom fűszervajas krumplipürével







A legjobb megoldások mindig véletlenül jönnek! J
Meséltem róla, hogy a hétvégén sügér került a tányéromra:


A sügérfilé javát félretettem a vacsorához. Ebéd után elmentem biciklizni a Kisfiammal, mire hazaértem kikristályosodott, hogy mit készítek belőle. Tudtam, hogy citrom, vaj, bazsalikom és medvehagyma mindenképpen lesz benne. Persze a sügér filén kívül. J

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a krumplipürét már az ebéddel összhangban elkészítettem. Ha már a sügér falatokhoz begyújtottam a sütőt, bedobtam pár fóliába csomagolt krumplit a sütő aljába, hogy majd kitalálom, hogy püré vagy valami más lesz-e belőle.
Fel akartam dolgozni a már hűtőben lapuló medvehagymát, így mindet durvára összevágtam. Amit a medvehagymás joghurtszószhoz nem használtam fel, úgy gondoltam, hogy puha vajjal és egy kis Maldon sóval összekeverem és fűszervajat készítek belőle. 
Kiváló ötlet volt, hogy a teljes pompájában tündöklő bazsalikomtöveimről kaszáltam néhány ág bazsalikomot is, és az összevágott leveleit is a fűszervajhoz adtam. 
Mondhatom, hogy telitalálat lett, úgy tűnik, mindig a hirtelen elhatározások a legjobbak! J

Ettől kezdve már tudtam, hogy a héjában sült krumplinak lehúzom a héját, összetöröm, kevés langyos tejjel és néhány szelet medvehagymás – bazsalikomos fűszervajjal keverem majd el. Így is tettem. J






A köret többi része a hallal együtt készült.

Hozzávalók 1 adaghoz:

20 dkg-os sügér szelet a javából
Maldon sóvirág
frissen őrölt bors
2-3 dkg vaj
1 kisebb citrom – 3-4 szelet karikában, a többiből kifacsarjuk sütés közben a levét
2-3 koktélparadicsom
8-10 szem kapribogyó virág

Az eljárás lényege az, hogy a közepesen felhevített vajba helyezzük a fűszerezett sügér szeletet és meglocsoljuk a citrom levének felével. Ezt a 20 dkg-os filét én egyik oldalán 2 perig sütöttem, majd megfordítottam. Ekkor meglocsoltam a maradék citromlével és hozzáadtam a koktélparadicsomot, a citrom karikákat és a kapribogyót. Sütés közben egyszer, kétszer megrázogattam a serpenyőt.


2 perc múlva lehúztam a serpenyőt a tűzről és a medvehagymás – bazsalikomos krumplipüré mellé elrendeztem a serpenyőben sült finomságokat, majd meglocsoltam a szaftjával.



A medvehagymás – bazsalikomos krumplipürében elképesztően zseniális íz harmónia uralkodik, bevallom, nem is gondoltam volna. A medvehagymás – bazsalikomos fűszervajat külön is be fogom mutatni, mert az óta számtalan más ételhez is felhasználtam és mindenhol fantasztikusan működött.

Felséges sügér ebédben volt részem, egészen biztosan nem most készült utoljára!
Ja, és biciklizésből hazaérve, úgy 10 perc alatt elkészült … J





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails