Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2014. február 7., péntek

Tandoori csirkesaláta és tekercs




A Kisfiam felcsattant, amikor meglátta, hogy ez az ebéd: „anya, miért csináltál már ilyen régen tandoorit, amikor ez a kedvencem!”Én is alig bírtam abbahagyni az evést, pedig vacsorára is akartam tartalékolni. J

Egy időben volt tandoori csirke minden héten, úgyhogy a blog hemzseg a tandoori receptektől. Nem baj, hogy mindig vannak aktuális kedvencek, ugyanis bevásárlás szempontjából így gazdaságosabban boldogulok. Mind költségben, mind időben. Szóval, a fajita és cajun ételek után – a pizza és a tésztaételek mellett – leporoltam a tandoorit, és úgy tűnik, marad is egyelőre a favoritok között.

Hozzávalók 4 adaghoz:

50 dkg csirke felsőcomb (4-5 db)
40 dkg csirkemell filé

Első pác:

6 nagy gerezd fokhagyma
hüvelykujjnyi friss gyömbér
1 mokkáskanál őrölt chili
½ citrom leve
½ teáskanál só

Második pác:

2 dl görög joghurt
1 evőkanál tandoori masala fűszerkeverék
1 evőkanál olívaolaj
½ teáskanál só
                                    
4 dkg olvasztott vaj a sütéshez



jégsaláta a tekercshez

2 adag kevert saláta (uborka, koktélparadicsom, jégsaláta, zöldhagyma)

A csirkemellet vastagabb és szélesebb csíkokra vágtam, hogy ne száradjon ki sütés közbe, maradjon szaftos. Csirkecombból viszont a kisebb, csinosabb darabok az ízletesebbek.
Összekevertem az első pácot és bebalzsamoztam a csirke darabokat. 20 percig hagytam pácolódni. Nem tovább, mert a citrom „megfőzi” helyettünk az ebédet. J A legjobb gyors pác a citromlé. Gyorsan, mélyre juttatja az ízeket.
20 perc után pedig beletettem az előpácolt csirkét a joghurtos pácba és alaposan átkevertem. 1-3 órán át érdemes pácolni. Nekem másfél órám volt.
A csirkemellet nyársra húztam. Kivajazott cserépbe rendeztem a csirkecombokat és a csirkenyársakat és betoltam a 200 C fokra előmelegített sütőbe. 20 perc múlva olvasztott vajjal locsoltam meg. Ezt nem érdemes elhagyni, mert ettől valami eszméletlenül puha és ízletes lesz.

Még 10 percig sütöttem 200 C fokon, majd grill-forró levegőre váltottam, és 2-3 perc alatt megpirítottam a felszínét.





A csirkemell nyársakat tekercshez – búzalepénnyel, jégsalátával, raitaval -, a csirkecombokat kevert salátával és raitaval kínáltam. 






1 megjegyzés:

  1. Szia Alexa! Tudnál nekem segíteni abban, hogy tandoori fűszerkeveréket hol tudnék venni? Köszönettel, R.

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails