Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2012. július 16., hétfő

Kemencében sült kovászos kenyér – „végre valahára olyan kenyeret tudtam sütni, amire már régóta vágytam”




Éppen ma olvastam egy fórumon valakitől, hogy „a kovászt nem kell túlmisztifikálni”. Nem is, csak a természet alkotta folyamatokat megfigyelni és azt jól alkalmazni.
Amit én megfigyeltem, és ahogyan alkalmaztam, az nem csak nálam működik jól, hanem egyre többen számolnak be élményeikről, csodás, kovászos kenyereikről és osztják azt, hogy ez a módszer, aminek magam jártam a végére jobban működik, mint amit eddig próbáltak, amire eddig rátaláltak.
Amikor kisültek az első, ezzel a módszerrel készült kovászos kenyereim nem misztikumnak, hanem produktumnak értékeltem.
Gábor nem olyan régen talált rá a leírásaimra, de őszinte örömömre szolgál, hogy „hitt nekem” illetve bennem. Én nem sütök kemencében kenyeret, így Gábor még egy újabb sütési technikával is kiegészítette a kovászos kenyérsütésre vonatkozó palettát nálam.
Jelen bejegyzésem tárgya ugyanis Gábor hagyományos kemencében sült kovászos kenyere.
Kértem, hogy ossza meg velem a sütés részleteit, hogy azoknak is információval tudjak szolgálni, akik kemencében szeretnének kovászos kenyeret sütni. Várom tőle a részleteket és beszámolok róla.

Végül, de nem utolsó sorban pedig szeretném megosztani Gábor nekem írt levelét, melyet azért szeretnék közzétenni, hogy ne csak magam kell, hogy bizonygassam, hogy a természetes kovász nem misztikum, hanem produktum. Már, ha sikerrel és becsülettel a végére járunk!

„Kedves Alexa!

Ezúton szeretném megköszönni a segítségét! :)
Nagy sikerélmény volt mai nap, végre valahára olyan kenyeret tudtam sütni amire már régóta vágytam. Bár a kenyérke kicsit égettnek tűnik, az ízében nyoma sincsen, kicsit majd legközelebb jobban figyelek a hőfokra is, de a lényeg, hogy ez a kovász teljesen másképp működik mint amit eddig használtam!
Tagja vagyok egy kemencés fórumnak, ott majd fennen hirdetem a blogját mert szerintem ez a legalkalmasabb módszer a kenyér elkészítésére!

Továbbra is lelkesen bújom a bloggját! :)


Üdv:
Pető Gábor”


3 megjegyzés:

  1. Jó lenne, ha nemcsak a blogokon, hanem a boltokban is terjednének a hagyományos technológiával készített kenyerek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ismersz vállalkozókedvű pékséget, én állok elébe! :)

      Törlés
    2. Inkább marketing -kedvű pékségeket ismerek (pl. Lipóti), ahol a maszlag terítése folyik tradicionális értékek visszahozása címén...
      Itt Budapesten kétféle péktermék van: az olcsó, ehetetlen, meg a szinte megfizethetetlenül drága, a budai zöldövezeti nagyterepjárós/vuittontáskás áldozatoknak.
      A kettő közti ritka átmenetet leginkább a Brunch termékei között lehet felfedezni.

      Törlés

Related Posts with Thumbnails