Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. október 24., hétfő

Nagyszerű reggeli, vagy egyszerű vacsora? Zöldséges spanyol tortilla egy kicsit másképp








Most éppen vacsorára készült. Kettőnknek akartam valami egyszerű és könnyű, mégis finom és tartalmas ételt készíteni. Lelki ízlelőbimbóim krumplit kívántak tojással. Gondolataimon átfutott a spanyol tortilla, a frittata, a rösti és a tócsni is. Végül ötvöztem mind, egy ételben.

Az egyetlen „sablonidegen” alapanyag a kétféle szalonna volt, ami egyik ételben sem szerepel klasszikusan, de én ragaszkodtam hozzá. Illetve vétettem egy bakit, az előre eltervezett füstölt sajt, az kimaradt a lepényből. Így utólag sajnálom, mert bár rettentően finom ételt készítettem, mind ízben, mind állagban rásegített volna még egy kis füstölt sajt is. No, de így jártam.


Hozzávalók 2 adaghoz:

30 dkg sütnivaló krumpli gyufaszálra vágva (én gyalultam:)

10 dkg cukkíni gyulaszálra vágva

2 fej, 10 dkg salotta (mogyoróhagyma)

(Gabojszától kaptam egy adagot, első osztályú, zamatos, illatos salotta, köszönöm Gabojsza!)

5 dkg kolozsvári szalonna apró kockára vágva

3 dkg füstölt szalonna apró kockára vágva

5 dkg piros húsú paprika apró kockára vágva

4 tojás elhabarva, enyhén sózva

2-3 dkg füstölt sajt finomra reszelve, a habart tojásban elkeverve


A krumplit készítettem elő először, és hideg vízben áztattam, amíg a többi alapanyagot konyhakész állapotba hoztam. Amikor mindennel készen lettem leszűrtem és papírtörlőn leszárítottam.

A kétféle szalonna zsírját kiolvasztottam, először csak füstölt szalonna került a serpenyőbe, majd a kolozsvári szalonna. Hozzáadtam a krumplit és addig sütöttem közepesnél erősebb lángon, amíg csaknem teljesen megpuhult.

Ekkor hozzáadtam a cukkínit és a paprikát és addig sütöttem együtt, míg a zöldségek elveszítették nyersségüket. Csak ekkor sóztam és szórtam meg frissen őrölt borssal, elkevertem, és azonnal felöntöttem a tojással.

A serpenyő mozgatásával és a fakanállal finoman rásegítettem, hogy a tojás egyenletesen elterüljön a srepenyőben.

Közepesnél alacsonyabb hőfokon sütöttem a lepényt, egészen addig, míg úgy gondoltam, hogy az alsó felében egészen megsült a tojás, ami a lepényt összefogja.

Ekkor tányért borítottam a serpenyőre és a tányérra borítottam – óvatosan – a lepényt. Innen visszacsúsztattam a serpenyőbe, a másik oldalával. Ezen az oldalon is addig sütöttem, amíg a tojás átsült, a lepény felszíne pedig megpirult.












Frissen, forrón tálaltam.

Hidegen is kínálnak hasonló tortillát tapasként Spanyolországban, de én melegen jobban kedvelem, bár hidegen is elcsipegetem. Feltétként sem utolsó, főzelékre, akár így, ahogyan most készítettem el.






1 megjegyzés:

  1. Én is szoktam készíteni, csak cukkini helyett cukorborsót és volt már, hogy brokkolit tettem bele.Olyan jó kis tavaszi étek kerekedett belőle.:-)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails