Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. június 17., péntek

Haltepertő a javából: irdalt hortobágyi tükrös pontyból snidlinges aiollival és zsenge lilahagymával











Két hete egy egész hétig csak a hortobágyi pontyfajtákkal foglalkoztam. Írtam is róla egy rövid, de velős tanulmányt egy neves gasztronómiai magazin számára, néhány különlegesnek mondható, de hétköznapi fogás kíséretében.
A Hortobágyi Halgazdaság jó adag alapanyagot bocsátott rendelkezésemre, így a megbízáson kívül is elkészítettem néhány fogást ebből az első osztályú alapanyagból.
A hortobágyi ponty az egyik legnagyszerűbb, legízletesebb, legegészségesebb és legolcsóbb halfajta, melyhez könnyedén hozzájuthatunk a hétköznapokban.
Sajnos a nagyobbnak számító – közvetett – értékesítési helyeken nem megoldott az élő hortobágyi ponty elkülönítése más beszerzésektől, így sajnos előfordulhat, hogy valaki mondjuk szlovák pontyot „fog ki” hortobágyi helyett. Amennyiben ennek ízével, állagával nem elégedett, könnyen foghatja ezeket a negatívumokat a hortobágyi pontyra. Pedig a hortobágyi ponty rendkívül ízletes, mely a legszakszerűbb keltetés, nevelés, tartás végeredménye. Nekem mindenki elhiheti, számtalan ételt főztem belőle mostanában, a halhús állaga nagyszerű, nem zsíros és nagyon, de nagyon ízletes.
Gépi úton irdalt pontyból dolgoztam, de erről majd máskor mesélek. A halhúst teljes mértékben konyhakészen kaptam, belezve, bordacsontok nélkül és kb. 2-3 mm-enként beirdalva. Azon kívül, hogy nagyon hideg vízzel leöblítettem és alaposan leszárítottam, nem volt semmi, de semmi más dolgom vele.
Két hortobágyi tükrös ponty nyesedékéből készült a haltepertő, ami nem feltétlenül leeső részeket jelent, hanem egy-egy nagyobb steakforma kimetszése utáni maradékot. Így a legnemesebb részektől a farok felé eső részekig mindenhonnan került bele pontyrész.
Közepes kockákra vágtam, olyan 4x4-es formára, sóztam, borsoztam. Néhány kanál lisztet pirospaprikával elkevertem és ebben forgattam meg a halkockákat úgy, hogy az irdalások között is egyenletesen bevonja a paprikás liszt a halat. A panírozás után rögtön sütni kell a halat, hogy ne ázzon el a paprikás liszt rajta.








190 C fokos, forró napraforgó olajba tettem bőrével lefelé a halkockákat és néhány perc alatt ropogósra sütöttem. Néhányszor megkevertem, hogy minden oldalán egyenletesen süljön meg. Fontos, hogy a forró olajba érkezéskor a bőre legyen alul, hogy először ez az oldala süljön meg, csak ez után az irdalt halhús.
Olyan gyönyörűen kinyílik, mint a rózsa, és finom ropogós lesz. A haltepertő sütése nem tűnik bonyolult folyamatnak, de érdemes jól eltalálni a sütési időt, mert sem túl, sem alul sütni nem célszerű. A próbasütés jó ötlet lehet, hogy kitapasztaljuk. A kisült hal nem szívja meg magát olajjal, de tálalás előtt szedjük papírtörlőre, amíg minden adag kisül.
Egyszerű majonézt készítettem áttört fokhagymával (1 tojássárgája, 2 dl mogyoróolaj, 1 teáskanál fehér borecet és dijoni mustár, 2 dundi gerezd áttört fokhagyma, kevés só, bors felhasználásával, majd egy evőkanál friss citromlevet adtam hozzá) majd elkevertem egy csokor apróra vágott snidlinggel. Zsenge lilahagymát karikáztam még hozzá, majd együtt tálaltam fel a haltepertőt a könnyű kísérőkkel.
Egy adagra 15-20 dkg halat lehet számolni. Igazi csemege.







8 megjegyzés:

  1. Ami azt illeti ez sem egy mindennapi étel amit készítettél. Nagyon guszta, szívesen lennék az előkóstolód!

    VálaszTörlés
  2. Mikor - már 12 éve - először láttam egy étterem (Szeged, Halászcsárda) étlapján haltepertőt, komolyan azt hittem: tréfa az egész. Csakhogy nem az volt!
    Jó étvágyat minden halbarátnak :-)

    VálaszTörlés
  3. ... haltöpörtyűűűűűű, de éhes vagyok!...
    ... ez inkább pöpec ponty-pörc... :))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta, sosem ettem haltepertőt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édesanyám aki születése óta nem evett halat,( nem mondtam meg mit fog enni) haltepertőt kapott petrezselymes krumplival. Mikor hazakészülődtek megkérdezte mi voltak azok a falatok amit evett, mert nem tudta, hogy az most csirke sertés, pulyka-e rántva. Mikor megtudta nem hitte el. Amikor legközelebb jöttek, Ő kérte, hogy haltepertőt csináljak. Azóta is csak azt eszi meg.

      Törlés
  5. A tükrös ponty és a keszeg! Ez nálam verhetetlen!!! Csurog a nyálam annyira jól néz ki a remekműved!!!

    VálaszTörlés
  6. Valóban nehéz dolog ízletes tógazdasági pontyhoz jutni...Nem is reménykedem, hogy mifelénk hortobágyit kapjak. Lisztes-paprikás bundával keszeget, vagy más apróhalat szoktam készíteni, de ez az ötlet annyira megtetszett, hogy ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  7. Először én is hüledeztem a neve olvastán, de láttam, köze sincs a zsíros tükrös hasaaljához ;) Ha a 6 sok, akkor írhatom, hogy sokszor készítettem, annyira finom, ízletes...
    Harcsából, csukából, süllőből is készítettem már, de a 4-5 kg-os ponty verhetetlen. Különböző dippel tálaltam. Talán ... egyszer ... hozzájutok ... tükrös pontyhoz is ...

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails