Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. augusztus 17., kedd

Szatmárcsekei élmények: grillezett báránycomb, lecsó, slambuc és szalonnasütés









Nagyon kedves nyíregyházi barátaink hívtak minket múlt évben Szatmárcsekére kempingezni, ők is nagy világutazók, így szívesen mentünk el, mert tudtuk, hogy biztosan jól fogjuk magunkat érezni.
Ez olyannyira így volt, hogy az ez évi kirándulást már akkor lebeszéltük.
Már pénteken el akartunk utazni, de az időjárás közbeszólt. Szombaton reggel viszont már úgy tűnt, hogy nyugodtan elindulhatunk.
Úri dolgunk volt, mert mire megérkeztünk a mi sátrunkat is felverték, és a grillezett húsok már illatoztak a roston. Nagyszerű volt erre megérkezni!
Legutóbb nálunk grilleztünk, így most ők voltak a „vendéglátók”, amit csöppet sem bántunk, mert mindketten nagyszerű szakácsok. Főleg Csaba vonzódik különösen a szakácsmesterséghez, de „sajna” elismert ortopéd sebész orvos, így le kell mondanunk hivatásszerűen róla.
Grillezett nekünk csemegekukoricát, gombát, pácolt bárány és csirkecombot. Katika kevert egy finom joghurtos zöldsalátát, mi pedig vittük a foszlós fehér kenyeret a debreceni Magyar pékségből. A parázs még nagyon élt, amikor már minden kisült, így a kisfiam még sütött rajta egy kis bio mangalica szalonnát is. Fogóst is vittünk, de most az nem került elő.









Az étvágygerjesztő illatfelhő mellett a Tisza part is csodálatos látványt nyújtott. Állítólag még két nappal előtte méterekkel magasabban állt a víz, látványosan kevesebb Tisza túrázó volt a kempingben.




Múlt évben sokkal nagyobb élet volt, alig volt szabad sátorhely, főleg amikor az új turnus késő délután megérkezett. Este nagy zenés táncos mulatság volt, most még ki sem nyitott a diszkó. Mi azért jól elvoltunk, én és Katika majdnem hajnalig beszélgettünk.
Reggel időben keltünk, Csaba már kezdett is a lecsóhoz. A tökéletes magyar lecsó bejegyzésemnél a Csaba 2:1-hez arányára utaltam a lecsópaprika-paradicsom vonatkozásában. Most még ez az arány is soknak bizonyult a paradicsom tekintetében, annyi levet engedett. Nem hagytam a lemert levet kiönteni, gondoltam hazahozom egy jó kis mártáshoz. A lecsó alapot háromfelé szedtük, készült tojásos, tejfölös és egy adag sima. Ez mi mindig így szoktuk.


Többnyire pihentünk, megmártóztunk, úszkáltunk, a kisfiam különösen élvezte a természetes folyó vizet és a kempingezést. Pecáztak is Csabával, de túl nagy volt a sodrás, ami nem engedte közel a halakat.



Nekem különösen sok pihenés jutott, szinte alig kellett besegítenem valamibe, ki is használtam, mert ilyenben ritkán van részem.
Azt gondoltuk, hogy vasárnap nem fér már belénk semmi, de ez hamar megváltozott, és a bográcsban újra szalonna pirult, viszont ekkor már a slambuchoz.
Csaba egészen másképp készíti a slambucot, mint én, itt az Alföldön ahány ház, annyi szokás. Én több, és kétféle szalonnával készítem, és nem pirítom meg a tésztát, valamint több levet adok neki. De most Csaba főzött és egészen biztosak voltunk a sikerben.












A kisfiam, aki nem egy hatalmas evő, kétszer is szedett. Mind egy szálig elpusztítottuk a slambucot, és majdnem tele hassal neki kezdtünk pakolni, mert jöttek a hírek, hogy újból vihar lesz. Közben kikötött a következő kajakos turnus, Pokorni Zoltán is köztük volt a családjával és a többi család is egy nagy „csokor” gyermekkel.
Most így visszagondolva nem lehetett túl kellemes éjszakája a csapatnak, mert minket a vihar már Túristvándinál elkapott és hazáig zavart.

Jövőre újra elmegyünk, remélhetőleg két éjszakára, mert ez a partszakasz különösen kellemes, a kemping élhető, Katika és Csaba pedig nagyszerű partnerek a kiránduláshoz. Most ez úton is köszönöm nekik a szíves invitálást és vendéglátást!

1 megjegyzés:

  1. Örömmel olvastam a jó hangulatú bejegyzést. Ha visszatértek,nézzetek be Panyolára. A pálinkatúrán kívül lesznek ilyesmik is: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:2t9gM3uHc_sJ:www.panyola.hu/%3Fpage%3Dfesztival%26sp%3Dgasztronomia%26ssp%3Dfozotanfolyam%26menu%3Dfesztival+vista+a+la+irenke&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails