Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. augusztus 29., vasárnap

Erdei gombás-juhsajtos melegszendvics kovászos kenyéren






Melegszendvicset sokkal gyakrabban készítek, mint például bundáskenyeret. Kifejezetten élvezem, hogy a formák és a variációk száma a végtelenhez közelít. Ugyanakkor ez amolyan, hidegkaját helyettesítő, „rendes” étel, mert azért minden nap, minden étkezésre én sem készülök főtt étellel, vagy egy egész menüsorral.
Be kell vallanom, hogy én éjszaka imádok enni, és gyakran szívesen nekiállok annak a gyorsételnek, amit megkívánok. A szakácsolvasókönyvemben számos ilyen étel szerepel a „Fenséges reggelik, vagy egyszerű vacsorák” fejezetemben. Így a fejezetben elég hiteles élvezeti értékekről tudok beszámolni.
Gombaszezonban gyakran megesik, hogy már a piacról hazatérve összedobok egy vargányás melegszendvicset reggelire.
Egyik éjszaka dolgoztam, nagyon megéheztem, és elindult a fantáziám, hogy mit is ennék. Eszembe jutott, hogy a rókagombával együtt, megvettem a fiatalember mellett áruló nénitől is a körülbelül 15-18 dkg erdei csiperke gombáját. Olyan szép bimbósak voltak, nagyon jól néztek ki, és a néninek is már csak ennyi portékája volt.
A hűtőben volt egy óriási lilahagyma fele, már megtisztítva, egy kevés bio házivaj is ott árválkodott, valamint volt kovászos kenyerem, olyan szép nagy vastag szeletet szeltem belőle.
Nagyon itt sem domborítanám a technológiát, a lényeg a vajon párolt lilahagymában éppen átforgatott erdei csiperkegombán volt, amit pusztán a kenyérre vetettem, a maradék rackajuhsajttal megszórtam és a többfunkciós mikrómban grilleztem készre. A sajtválasztásban fontos volt, hogy a sajt ne elnyomja, hanem segítse az erdei csiperke, a lilahagymával összeeresztve édeskés, de mélységesen erdei gombaízét. Azért egy kis zöldborsot nem sajnáltam tőle.

Ismét nem csalódtam az ízekben, a forró, ropogós, ízletes szendvicset egy ültőhelyemben megettem. Nekem az éjszakai étkezések után nem rémálmaim, hanem édesálmaim vannak, úgyhogy senki sem vessen meg!






2 megjegyzés:

  1. Nagyon gusztak! Lehet, hogy en egy keves durvara vagott es piritott dioval is megszornam ;o)

    VálaszTörlés
  2. Ma eszembe jutottál amikor töltöttem a retro "cserkét", a dióval, de mégis az alma mellett döntöttem. Jujj, nagyon fimom lett!

    Egyébként én is imádom a pörkölt magvakat, a múltkor a pizzára fenyőmagot tettem, eszméletlen finom lett:-)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails